A reformáció magját valószínűleg Szepsiben is a husziták vetették el, amikor 1449-ben bevették a várost. A szepsi református egyház keletkezésének évét pontosan megállapítani nem lehet, de egy 1558-ból fennmaradt levél már bizonyítja létezését - templommal, lelkipásztorral, javakkal együtt. Ekkor a katolikus papon és két hívőn kívül az egész város protestáns hiten volt. Az ellenreformáció idején töbször gazdát cserél a templom, de a Rákóczi szabadságharc leverése után 1711-ben végleg a katolikus egyházé marad. A templom nélkül maradt hívek a temetőben építenek egy deszkatemplomot és folyamatosan kérvényezik a kőtemplom építését, amire az engedélyt 1772. július 6-án meg is kapják. Egy év alatt felépül a templom, de csak fatornyocskával, ahogy az engedély megkötötte. Az 1781-es türelmi rendelet értelmében már tornyot és kőkerítést is építhettek. A torony felépül, majd egy éven belül ledől. Újraépítik, de egy pár év múlva a nagy tűzvészben leég, leszakadnak a harangok is. A második világháborúig sértetlenül áll, amikor is a visszavonuló németek a tornyot felrobbantják, tönkretéve ezzel a templombelsőt is. Az új rendszer a tornyot már nem engedi az eredeti magasságába visszaépíteni, és így a klasszicista stílusú templom egy kicsit sután hat. Az utolsó felújítást követően egyedi faragott szószék és kiegészítők kerültek a templomba.
(Bartók Csaba)
A templom a múlt században |
A parókia régi homlokzata
|
A régi torony |
Romos torony |
Toronybontás 1949-ben
|
Templomjavítás 1951-ben |
Templomszentelés 1951. szept.9-én |
Templom - 1951 |
A templom ma
|
Felújított templombelső |